Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Gyulaj

4 éve
Hosszas kutatás után a neten, hogy merre érdemes szarvasokat keresni, elmentünk a Gyulaj Zrt területére, dámszarvasokat fotózni. Lesbe vágtuk magunkat, és vártunk. Barcogás volt épp. Egy darabig lesen ültünk, de végül elmentünk cserkelni. Mondtuk a helyi vadász srácnak, akibe belebotlottunk, hogy igaziból mi gím bikára vágyunk ( egy dámos területen). Javasolta Bőszénfát, el is mentettünk mindenféle számot, amit kaptunk tőle, és már terveztük is oda a következő utat. Elmentünk vele ...

Az első

4 éve
Sokat jártam az erdőt-mezőt a kutyákkal jó ideje, a fényképező mindig a nyakamban lógott, és fotóztam játék közben a kutyákat. Az egyik ilyen alkalommal a házunk mellett a mezőn egy velünk sétáló német vizsla kölyök hívta fel a figyelmünket pár őzre. Azonnal kattintgattam, és sikerült az amúgy közel levő, mégis a képen pontszerűnek ható, menekülő őzek hátsójáról néhány képet lőnöm. A képek olyanok, amilyenek, de az élmény óriási volt. Onnantól minden kutyasétán azt szerettem volna, ha ...

ahogy kezdődött.....

5 éve
Nagyon régen, középiskolában volt egy kötelező fakultáció a suliban. Ennek keretében tanultunk fotózni is. A legjobb része az volt, amikor délután a sötét szobában előhívtuk a képeinket, felcsíptettük, majd később megláttuk, mit is alkottunk. A fotózás megmaradt, mindig mindent megörökítettem később is. Végül újra elkezdtem fotózást tanulni. Mindenhova géppel mentem, így történt, hogy egyik alkalommal kutyasétáltatás közben egy pár őz rohant el előttünk. Gyorsan fényképeztem ...